Magán intézmény
hungarian
Availability : Yes

Residential care home

Centomilla Idősek Otthona Magyarbóly

ID: 82

Az intézmény 42 fő ellátására alkalmas, melyet a falu egy régi jellegzetes épületének felújításával alakítottunk ki.

Leírás

A bentlakásos intézményben folyó gondozási tevékenység alatt az intézmény szolgáltatását igénybevevők részére, olyan fizikai, mentális, életvezetési, egészségügyi ellátást kell érteni, amely a lakó szociális, testi, szellemi állapotának megfelelő egyéni bánásmódban való részesítést jelent.

Teljes körű ápolást, gondozást nyújtó szociális otthon. Célunk az idősek otthonában elhelyezett személyek életkörülményeinek javítása, életminőségük növelése. Bekerülés lehetősége a jogszabályokban foglaltak szerint.

Intézetünk 2006 szeptemberében nyitotta meg kapuit Magyarbólyban. Az intézet szerves részét képezi Magyarbóly falunak, így a falu programjai, idősek klubja, a falu hitélete, illetve egyéb rendezvényei lakóink számára nyitottak az igényeik szerint. Az intézmény belső tereinek felújítása során figyelembe vettük a mozgáskorlátozottak igényeit is, az épületben lift működik, az ajtók speciális méretben készültek, rámpák segítik a közlekedést az udvaron. Segítséget nyújtunk lakóinknak a sétálásban, bevásárlásban. Fontos szempontnak tartjuk, hogy az intézmény lakói megőrizzék aktivitásukat, testi, lelki frissességüket és nyitottak maradjanak a világra. Intézményünk nem zárt rendszerben működik, a hozzátartozók részére bármilyen időpontban lehetőséget biztosítunk a látogatásra, illetve felvilágosítást adunk az ellátott egészségügyi állapotáról.

 

 

Általános adatok

Helyszín

Baranya megye,Magyarbóly

Elhelyezés / férőhely

2,3 ágyas szobákban.

Étkezés / ellátás

- teljes ellátás - napi háromszori főétkezés biztosított, szükség esetén diétás étrend

Általános

42 férőhelyes ápolást, gondozást nyújtó magán idősek otthona. Az ország egész területéről fogadjuk az idős embereket.

Kapcsolattaró és/vagy intézményvezető

Magyarné Kollár Ibolya

Elhelyezés

2,3 ágyas szobákban

minden szobához zuhanyozós, WC-s fürdőszoba tartozik

a szobák bútorozottak

lehetőség van saját bútor bevitelére

Étkezés/ellátás

  • napi legalább háromszori étkezés (ebből legalább 1 alkalom meleg étkezés, diétás étrend is igényelhető)
  • az ellátott személyi szükségleteinek maximális kielégítése (szükség szerint ruházat, illetve textíliával való ellátás, az ellátott személyi és környezeti higiénéjének tisztán tartása, a személyes ruhák mosása, vasalása, ágyneműk cseréje, a szobák takarítása, szellőztetése)
  • napi 24 órás szolgálat, szakszerű gondozás, ápolás szakképzett dolgozókkal
  • egészségügyi és orvosi ellátás biztosítása: rendszeres orvosi felügyelet biztosítja az ellátottak egészségügyi állapotának folyamatos ellenőrzését, szükség esetén a szakorvosi, kórházi ellátáshoz jutás megszervezését
  • egészségmegőrző programokon való részvétel

Szolgáltatások/programok

Szolgáltatások:

  • lakhatás
  • gondozási-ápolási terv alapján nyújtott ellátás
  • fekvőbeteg kiszolgálás, ápolás
  • orvosi, szakorvosi ellátás, állapotfelmérés, ellenőrzés
  • alapgyógyszerek, gyógyászati segédeszközök
  • 24 órás ápolói felügyelet
  • mentális gondozás
  • foglalkoztatás
  • hitélet gyakorlásának feltételei
  • bevásárlás
  • mosás, vasalás, takarítás (személyes ruházatot is)
  • közösségi helyiségek biztosítása, foglalkozásokhoz, kulturális programokhoz
  • kézműves, és hobbi tevékenységhez helyiség és eszközök biztosítása
0

Cím

Details
15

Cím

Reviews

review

Be the first to rate this provider!

Legújabb hírbejegyzés címe

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit. Ad dolorem doloribus error est et fugit incidunt inventore ipsam ipsum nam nisi nulla officiis praesentium provident quaerat repudiandae sapiente, sit totam.

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit. Aperiam aspernatur eligendi esse harum iste magni maxime molestiae porro quidem recusandae! Accusamus asperiores atque beatae ea, eaque impedit neque provident saepe!

Ab corporis distinctio doloribus dolorum ea facilis id ipsum iste, necessitatibus nobis non nulla omnis quas, qui quia rem repellat, rerum similique vel voluptates. Ab ipsam quidem quisquam unde voluptate.

Accusantium ad adipisci aliquid aperiam dignissimos dolorum, est eum facere hic, id inventore magni numquam quaerat quam quasi quidem quo rerum sequi totam vitae voluptate voluptates voluptatum! Neque, quae, ratione!

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit. Alias at autem blanditiis culpa dolorem doloribus earum eligendi, expedita explicabo ipsum maxime nesciunt nihil perspiciatis, quisquam repellendus temporibus voluptates? Necessitatibus, reiciendis?

#Cím

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit. Aperiam aspernatur eligendi esse harum iste magni maxime molestiae porro quidem recusandae! Accusamus asperiores atque beatae ea, eaque impedit neque provident saepe!

Ab corporis distinctio doloribus dolorum ea facilis id ipsum iste, necessitatibus nobis non nulla omnis quas, qui quia rem repellat, rerum similique vel voluptates. Ab ipsam quidem quisquam unde voluptate.

Accusantium ad adipisci aliquid aperiam dignissimos dolorum, est eum facere hic, id inventore magni numquam quaerat quam quasi quidem quo rerum sequi totam vitae voluptate voluptates voluptatum! Neque, quae, ratione!

Offers for you